Hírek

Csúcsra járt a repülőtér a sportesemények idején

 |  Forrás: Business Traveller Hungary  |   2017. augusztus 1. kedd 10:29
Újabb utasforgalmi rekordok közelében pörgött július utolsó hétvégéjén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma, mivel egyszerre három, nagy nemzetközi sportesemény – a vizes-vb, a Forma-1, valamint a győri EYOF - ért véget Magyarországon.

Vasárnap 189 érkező és 191 induló repülőgép valamint összesen 49 280 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami igazi napi forgalmi csúcsnak számít. Éppen a kiemelten fontos nemzetközi események miatt cseppet sem lazítottak a repülőtéri biztonsági ellenőrzéseken, a repülőtér forgalmában mégsem történt komolyabb fennakadás. A különböző repülőtéri szolgálatok és szervezetek szoros együttműködésének köszönhetően még a délután 16.00 és este 19.00 óra közötti időben is időben tudtak elstartolni a gépek, pedig ekkor távoztak sorban egymás után a Forma-1-es pilóták, a versenyzői csapatok és a szponzorok magángépei is.

A repülőtér 2A és 2B terminálján valamennyi utasbiztonsági soron teljes létszámmal várták az induló utasok rohamát, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság megerősített járőrökkel felügyelt a légikikötő rendjére és a közúti előtér forgalmára. Erre annál is inkább nagy szükség volt, mivel egymást után érkeztek a budapesti úszó világbajnokságon (FINA 2017) résztvevő csapatok, a Győrben rendezett ifjúsági olimpiai fesztivál (EYOF) sportküldöttségei alaposan megpakolt autóbuszokkal és nem utolsósorban ekkoriban indultak haza a 32. Pirelli F-1 Magyar Nagydíj szurkolói.

A csúcsforgalom hétfőn és kedden sem enyhül, hiszen sokan csak az események zárónapja utáni időpontra tudtak repülőjegyet váltani, míg mások megtoldották a sportos hétvégét néhány napos magyarországi nyaralással is.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 4
Aktuális szám 2017/2

A Business Traveller Hungary nyári számának tartalmából

Business Traveller Hungary hírlevél